Szerző: John Green
Cím: Papírvárosok
Eredeti cím: Paper Towns
Fordította: Gázsity Mila

Magyar kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015

Eredeti kiadó: Dutton Books
Kiadás éve: 2008

Műfaj: ifjusági, young adult, romantikus
Oldalszám: 383

Molyos értékelés: 82 %
Goodreads értékelés: 3.97

Fülszöveg

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.
A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.
 

Nem is tudom, hogy mit mondjak erről a könyvről. A fülszöveg nagyobb durranás volt számomra, mint a könyv maga. A zöld borítót imádom, de amin Margo és Quentin van az borzalmas.
Az elejét imádtam, megaptam azt a kalandot, mókát, amire számítottam és elvártam a könnyvel kapcsolatban. De utána puff... Majdnem 2 hétig olvastam ezt az írtó rövid könyvet. Minden ürügyet kitaláltam arra, csak hogy ne kelljen olvasnom, viszont a vége megint elnyerte a tetszésemet.

Szóval az elején, nagyon bejött ez a pörgés, hogy minden ilyen részletes, vicces és baromi jól meg van írva. Imádtam Quentin kis ártatlanságát, okoskodó beszólásait és átlagosságát. Margo is szimpatikus volt. Belevaló csaj, furcsa elmejárással. A poénok nem hiányoztak.

Ő felemelte az egyik lábát, és a karomon éreztem, hogy teljes testsúlyával rám nehezedik. Vagy nagyon megbízott bennem, vagy el akat esni.

Még az ajánló megírása is nehezemre esik most... Najó, nem kell kétségbe esni, ennyire nem borzasztó. Miután Margo eltünk és mindnekit magára hagyott válaszok nélkül számomra ott voltak gondok. Q idegesítő személlyé vált számomra, hogy mindent lesz*rt konkrétan, csak Margo Roth Spiegelmant akarta. Elhiszem, hogy ha szerelmes az ember így viselkedik, de még csak nem is volt köztük soha semmi! Volt, hogy néhány oldalt átugortam és nem olvastam a szenvedéseit. Nem bírtam. UNTAM....

Ben és Radar viszont vitte a pálmát. Imádtam a karaktereiket. Ben fekete mikulálos szüleit is. A poénjaik feldobták az olvasást. A kis szerencsétlenek piázós és csajozós részeik voltak a közép részben a legjobbak.
Ezek az amerikai iskolák mindig elzomorítanak engem, mert én is nagyon szívesen járnék ilyenekbe. Imádom ezeket a szekrényeket! Nem, nem tudom hogy jött ez most ide... :D

Ami nekem oda tett a végén egy kicsit, amikor Quentin kisöpört a kukába mindent a szekrényéből. Mivel én is most vagyok végzős, fura érzéseket keltett bennem, hogy milyen lesz nekem jövőre.
Onnantól kezdve beindult számomra az olvasás. Megint elkezdődött egy kaland, ami teljesen magával ragadott.
Amikor megtalálták, nem hittem volna, hogy így fog viselkedni. Én is elhittem, hogy azt akarta Margo, hogy megtalálják. De nem. Tetszett a vége, nagyon is. szépen lezárult számomra a sztori.

Összeségében, nem volt rossz. Egyszeri olvasásra elment. Kicsit családtam az íróban, mert nagy kedvencem. De itt is biztosan van akinek tetszik.. :)

Történet  (  3 / 5 )

Szereplők ( 4 / 5 )

☾ Egyszeri olvasás ☽